Kategória: Rendszeres alkalmaink

Női kör

Célunk az is, hogy mint keresztény nők, megtanuljuk megtartani ebben a világban értékeinket. Tagjaink a régi mamaköri tagok sorából kerültek ki, így természetesen vissza-vissza térünk majd a nevelési kérdésekre is. Hisszük, hogy akkor tudunk nevelni,...

Istentisztelet

Az istentiszteletet közös énekléssel kezdjük. Nem hagyományos orgona muzsikával, hanem általában gitárokkal, dobbal, elektromos zongorával kísérik a dalokat. Ezután olvassák fel azt az igeszakaszt a Bibliából, amelyikhez a prédikáció kapcsolódik, majd imádsággal kérünk áldást...

Gyerekórák

Gyülekezetünkben nagy hangsúlyt fektetünk a gyermekekkel való foglalkozásra. Vasárnaponként négy korosztálynak külön csoportban vannak a vasárnapi iskolák: bölcsőde, óvoda, kisiskola, serdülők.

Női Bibliatanulmányozó csoport

Fontos, hogy megtanuljuk, hogyan tudjuk alkalmazni Isten ígéjét saját életünkben, s közösen elmélkedve tárjuk fel a Biblia történeteinek mélyebb tartalmát – mondja a csoport egyik vezetője. Kéthetente szerdán este hatkor kezdődik az összejövetel. Jelenleg János evangéliumából próbáljuk feltárni, mit üzen nekünk, mai nőknek a Biblia.