Történetünk

A gyülekezetünk:

  • 1971-ben határozták el a Szabad Evangéliumi Gyülekezetek keleti szövetségéhez való csatlakozást a vezetők, de a kérelmet elutasították így egy ideig a Metodista egyházhoz, csatlakoztunk.
  • 1989-ben ismerte el a gyülekezetünket az állam, mint Evangéliumi Szabad eklézsiát.
  • 1990. május 1.-én különböző szolgálati filozófia miatt a gyülekezetből kivált csoportból megalakult a Pesti Szabad Evangéliumi Gyülekezet. Szeptemberben megválasztották Monty Taylort a gyülekezet lelkészévé. A Felsőerdősori metodista gyülekezettől béreltünk termet.
  • 1998-ban felépült Béke úti gyülekezeti házunk és most itt tartunk Istentiszteletet és ifjúsági órákat.

Az ifjúságunk:

  • 2010. szeptemberében kettévált az ifi. Jelenleg a 18 év alattiak a kisifibe tartoznak, a 18 év felettiek pedig a nagyifibe. De az alkalmak egy részét teljesen közösen tartjuk, a programjaink is közösek, illetve az alkalmak eleje és vége szintén mindig közösen van.
 

Ifihét 2011. Bázakerettye

Loading...

Lelki eledel

Példabeszédek 3:6

Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!